« Első karácsonyunk   Két órányi kegyelem »

Sebek

~Angelique Blanche~

Tulajdonképp szórakoztatott valahol a látvány. Mármint… amit Scarlet művelt. Ez pedig nem azért volt furcsa, mert nyilvánvalóan nem bírtuk egymást, és szerettem volna látni, hogyan bünteti meg majd ezért őt Vladimir. Még csak nem is azért, mert Vladimirt mindig is szívesen láttam volna egyszer tehetetlenül… persze teljes biztonságban, de tehetetlenül. Nem, azt hiszem az szórakoztatott, hogy Scarlet nem csak szavakat mondott ki, hanem könnyű volt olvasni az üvöltő gondolatainak folyamában. Láttam képeket, amik kiegészítették a mondatait, láttam majdnem a teljes történetet. Scarlet védőfala leomlott, pedig vélhetően ez talán soha nem fordult még elő. De a gondolatok ki akartak törni, és megtalálták az útjukat.

Morbidnak tűnik ez a szó, hogy szórakoztatott, de ez volt a legjobb szó arra, amit éreztem. Elborzasztott, meghökkentett, de szórakoztatott is. Ugyanakkor egyre szórakoztatóbbnak  találtam volna hosszú órákig kínozni Sergeit. Már épp eljátszottam volna a gondolattal, amikor két dolog is történt, ami megakadályozott ebben.

Egyrészt, Iason nézett rám olyan különös tekintettel, mintha féltene… féltene magamtól. Túl jól ismert.
Másrészt eljutott hozzám Scarlet hangja. Hogy tudja. Hol van. A Toscana hercege. Ez a mondat pedig minden mást kiszorított a gondolataim közül.
-Hol? –bukott ki belőlem a kérdés mindennél gyorsabban.
Gyorsabban annál, hogy Vladimir arcán megjelent volna mindentudó vigyor, gyorsabban még annál is, hogy Iason szemei elkerekedtek volna. Ha ember lenne, még számított is volna, hogy már lassan 5 perce nem vesz levegőt, vagyis pontosan azóta, hogy Scarlet kiejtette a száján azt a mondatot.

Scarlet lassan felém fordult, és szinte láttam, ahogy megjelenik a gondolatai közt egy mérsékelten frappáns sértés, amit hozzám vághat, már a száját is nyitotta, hogy a tudtomra adja, pontosan mennyire frappáns is az a sértés, de hirtelen összezárta ajkait. Sóhajtott, majd felállt, lassan leporolta magát, és a kezét nyújtotta Vladimirnek. Ekkor következett azonban az, ami még a sértés ki-nem-mondásánál is sokkal meglepőbb volt: Vladimir elfogadta a felé nyújtott kezet, és mindehhez olyan arcot vágott, mintha ez teljesen természetes lenne.
Ismét rám nézett Scar.
- Nem ennyire egyszerű, igazából – itt tartott egy szünetet, mintha élvezte volna a kérdő tekinteteket, amik rászegeződtek – Tudom, hol kell elkezdeni keresni, és meg is találom. De egyedül.
Már vettem a levegőt, hogy megszólaljak, és rávilágítsak arra, hogy épp az imént mondtuk el, miért is nem jó ötlet egyedül tennie ilyesmiket, de Vladimir megállított.
- Rendben – mondta a férfi – De tovább nem léphetsz egyedül, ugye tudod, miért? Vidd magaddal Jeremit, és induljatok minél hamarabb. Nem igazán van időnk késlekedni.

Vladimir mintha még üzent volna valamit emellé gondolatban, de ha így is volt, az kettejük titka marad. Egyelőre.
Scarlet meg felszegett fejjel állt, és szinte láttam a fejében a gondolatok hadát, amik azzal foglalkoznak, hogy kerüljék meg Vladimir utasításait. De végül egyszerűen csak bólintott, majd eltűnt. A férfi elgondolkodva nézte az ajtót, ami becsukódott a lány után.
Én karba fontam a kezeim, és kissé meghökkenten pillantottam az igazgatóra, de Iason megelőzött a gondolataim szavakba öntésével.
- Tényleg engedi, hogy egyedül csinálja? Hiszen két lábon járó balszerencse.

Vladimir Iasonre emelte a tekintetét, majd bólintott. Iason talán még meglepődöttebb arcot vágott erre, mint én, és ez végre feltűnt az igazgatónak is.
- De aggodalomra semmi ok. Elég ideje vagyok már itt, hogy tudjuk úgy követni, hogy mire észrevesz minket, már késő lesz, és nem tehet ellene semmit.
Ekkor rám nézett, mintha a hatást várta volna, ahogy a szavai eljutnak hozzám. És a reakcióm nem is késlekedett sokat, a karjaim leengedtem, és elmosolyodtam. A világ újra a helyére került.
- Mindazonáltal, azt hiszem, Scarleték még ma éjjel elindulnak. Ha össze tudja szedni Jeremit. Két órán belül legyetek itt mindketten, felkészülten, addigra én is megteszem a megfelelő előkészületeket. A helyettesítést meg megoldjuk valahogy.

Szinte egyszerre bólintottunk Iasonnel, majd sietős léptekkel elhagytuk Vladimir lakrészét, majd az iskolát is. Nem szóltunk egymáshoz, túl sok volt a gondolat, és túl kevés az idő.
A kastély területéről kiérve egy jó darabig nem találkoztunk senkivel, és ennek gyanúsnak is kellett volna lennie… a túl nagy csend mindig gyanús. De szinte előbb éreztem az arcomon a vágást, mint hogy láttam volna a támadóm.

A meleg, édeskés szagú vérem lassan folyt végig az arcomon, majd piros, vérben forgó szemeket pillantottam meg. Ez volt, amit először felfogtam, de a kezeim már kutattak is a fegyvereim után, miközben minden izmom megfeszült, hogy akármit lép, a legkevesebb további sérüléssel ússzam meg. Iason mellettem jobban résen volt, és jóval közelebb ahhoz, hogy a másikat kiüsse.
Épp időben találtam meg a karómat, a vámpírnő már a földre taszított, és épp készült tehetetlenné tenni. Egy másodpercig tétováztam… túlságosan élénken élt  még bennem a Sergeijel vívott csata képe. Úgy tűnt… mintha a testem nem engedelmeskedne, hiába tudnám, hogy meg kell ölnöm, képes vagyok rá, mégis úgy éreztem, meg fog történni, átharapja a nyakamon az eret, és ennyi volt.

A szemem sarkából azonban megpillantottam, ahogy Iason már épp elindul, hogy segítsen rajtam, és pont ez adta meg a szikrát ahhoz, hogy átszúrhassan a támadóm szívét egy karóval. A fogai már alig egy centire voltak a nyakamtól, de vége volt: éreztem, ahogy rámhanyatlik a teste, és az én karjaim is elernyedtek. Hirtelen olyan kimerültnek éreztem magam.
Iason a fejét csóválta, amint mellénk ért, s mivel kétségbeesetten – és fáradtan – néztem fel rá, lehajolt, a vámpírt odébb gurította, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

Valószínűleg véletlenül, de túl nagy erővel rántott fel, így a kelleténél közelebb kerültem hozzá, majd elkövettem azt a hibát is, hogy a szemeibe néztem. Bár nem volt szüksége rá, mégis lélegzett, s a leheletét éreztem az arcomon. Tökéletes pillanat lehetett volna, egy másik világban, egy másik emberrel, és kevesebb, az arcomra száradt vérrel. Iason tett egy kósza kísérletet, hogy az ingének ujjával letörölje… persze hiába.
- Majd otthon – motyogta, kicsit hátrébb lépett, majd kezén fogott, és maga után húzott. Ügyesen felismerte, hogy magamtól nem biztos, hogy mozdulnék.
Ahogy beléptünk az ajtón, a konyhaasztal mellé ültetett, majd kisvártatva egy nedves ronggyal törölte le az arcom… hogy után fertőtleníthesse a sebet. Nagy szükség nem volt rá, hiszen gyorsan gyógyulok, meg amúgy sem kaphatok el így fertőzéseket, de ezt össze kellett varrni, hogy szépen forrjon össze. Olyankor meg jobb a biztonság. Iason meg különben is kicsit rögeszmés volt ilyen téren. Hozta is a „varrókészletet”, majd alig tíz perc alatt összevarrta a sebet. Annyi év után most tűnt fel először, hogy zavarja a vérem illata. Különös.

Az arcom ismét letörölte a fertőtlenítő folyadékkal, majd leguggolt előttem. A kezeit a térdeimre helyezte, és alulról nézett föl rám. Ahogy fölé hajoltam, a hajam szinte súrolta az arcát.
Ismét egy tökéletesnek látszó pillanat. Annyira könnyű lett volna hagyni, hogy magával ragadjon az az érzés, ami abból a nem is olyan távoli emlékből derengett. De nem lehetett. Nem most. És különben sem volt elég időm még ezen gondolkodni.
- Mennünk kell – suttogtam, mert hang nem jött ki a torkomon – Vladimir vár.
Sóhajtott, a levegővételnek ismét csak ezt a funkciót adva, majd felemelkedett, és eltűnt a szobában.
Én is fölkeltem, és melegítettem mindkettőnknek egy bögre vért. Jól fog jönni a kis kirándulásunk előtt.

2011. febr. 1. 0:53 | 6 hozzászólás
Dobozkák: Mese-mese átka Megjelölve: Angelique Blanche
Írta és rendezte: Angelique_Blanche

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  kartonka (Válasz erre)
    2011. 02. 01. 21:44

    Na most már kicsit unalmas lesz, amit mondok, de:
    Szuper volt ez a fejezet is!!! :)
    És most megint leírhatnám azt a szöveget, hogy mind milyen jól írtok, de az màr tényleg unalmas lenne, unalmasabb ennél a kommentnél is, amiben az unalmas szó ezzel eggyütt már négyszer is szerepelt. :P
    Fáradt vagyok...

  • 2.  Angelique_Blanche (Válasz erre)
    2011. 02. 02. 15:59

    Ugyan, a dicséretet minden formában szeretjük, akár végtelen sokszor is. Na jó, annyiszor talán mégsem. De azért köszi, és a lelkesedést is :)

  • 3.  kartonka (Válasz erre)
    2011. 02. 20. 22:14

    Mikor lesz új feji? Már nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni ezután! :)

  • 4.  kartonka (Válasz erre)
    2011. 02. 26. 13:13

    Tényleg, ki fogja az új fejezetet írni? Most melyik szereplő jön? És mikor? Jaaaaaaaaj, már nagyon várom!!!!! :)

  • 5.  Fummie (Válasz erre)
    2011. 02. 27. 1:02

    Nem tudjuk, mikor lesz új feji, nekem mostanában élni sincs időm, azt hiszem, Scarlet dolgozik most az új részen, de tényleg nem tudjuk, mikor jön, ne haragudj, de el vagyunk havazva nagyon. De ígérem, én március után írok egy akármit, akárhol tartsunk is. Csak legyek túl a márciuson és tök boldog leszek.
    Charlotte Bird
    Bocsi, most a másik regisztrációmból írtam, lusta voltam átjelentkezni.

  • 6.  karonka (Válasz erre)
    2011. 02. 27. 22:27

    Köszi az infót! :) Bocsi, természetesen elôbb foglalkozzatok a fontosabb dolgokkal, csak tudod nagyon kíváncsi voltam (ez az egyik hibám a sok közül :) ).

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.